2019-2020 évi közfoglalkoztatás

 

2019-2020 évi közfoglalkoztatás

2019. március 1. napjával újra indul a Járási startmunka mintaprogram támogatása. A közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról szóló 375/2010. (XII.31.) Korm. rendelet alapján az önkormányzat által megvalósítandó járási startmunka mintaprogram céljából a belügyminisztérium döntésének megfelelően, a kérelemben megfogalmazott célok és feladatok megvalósítása érdekében támogatást nyújtott.

Mogyoróska Község Önkormányzata 2015 évben egy új program

elemet a mezőgazdasági programot indított el, melyet az elmúlt

években tovább folytatott.  

Mezőgazdasági program keretén belül csemetekertet hozott létre,

fenyő ültetvény gondozásával és legelő tisztítással foglalkozott. 

Ezeket a feladatokat a 2019-2020 évi startmunka program keretén

belül is tovább akarja folytatni. Így a már meglévő fenyő ültetvényünk

pótlását, gondozását (metszés, permetezés, kapálás, a fenyőcsemeték

közötti területek többszöri kaszálása) tervezi.

Programunk egyik kiemelkedő feladata a legelő tisztítás, gyepek

ápolása, takarítása. A tisztítás során kitermelt gallyak (galagonya,

erdei fenyő, lucfenyő, nyár, gyertyán), már - már tűzifa minőségű,

melynek egy részét értékesítjük, illetve az önkormányzat

intézményében tüzelőanyagként felhasználjuk, mellyel jelentős

megtakarítást érünk el. 2019-2020 között  6 fő segédmunkás és 1 fő szakmunkás foglalkoztatását vállaltuk.

 

 

 

 

 

 

 

 

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!