Aktuális
Csirke osztás
A „Szociális földprogram megvalósítása Mogyoróskán” című pályázatunk a 2019 – es évben is sikeres elbírálásban részesült. Ennek eredménye képen a programban résztvevők részére 21 / fő baromfi került kiszállításra.
továbbKépviselő-testületi ülés
Mogyoróska Község Önkormányzatának Képviselő- testületét a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX törvény 45. § -ában biztosított jogkörömben eljárva nyilvános képviselő-testületi ülésre összehívom és arra tisztelettel
MEGHÍVOM
2019-2020 évi közfoglalkoztatás

2019. március 1. napjával újra indul a Járási startmunka mintaprogram támogatása. A közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról szóló 375/2010. (XII.31.) Korm. rendelet alapján az önkormányzat által megvalósítandó járási startmunka mintaprogram céljából a belügyminisztérium döntésének megfelelően, a kérelemben megfogalmazott célok és feladatok megvalósítása érdekében támogatást nyújtott.
továbbMEGHÍVÓ
Mint Telkibánya Község Önkormányzat Polgármestere, a Telkibányai Közös Önkormányzati Hivatal 2018. évi zárszámadásának elfogadásával kapcsolatban együttes képviselő- testületi ülést hívok össze
továbbIdősek napja és Mikulás ünnepség

Mogyoróska Község Önkormányzatának
képviselő-testülete
Tisztelettel meghívja
Önt és kedves családját
a
2018. december 7.– én (péntek)
15 00 órai kezdettel
Megtartandó
Mikulás
és
Idősek napi rendezvényére
Helye: Mogyoróska község Önkormányzat
Kultúrterme
Megtisztelő részvételére feltétlenül számítunk!
Hegedűs Zoltán
Polgármester Sk.
KÖZMEGHALLGATÁS
Mogyoróska Község Önkormányzatának Képviselő-testületét a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 54. §-ában biztosított jogkörömben eljárva közmeghallgatásra összehívom és arra tisztelettel
M E G H Í V O M
A közmeghallgatás időpontja: 2018. december 10. (Hétfő) du. 14.00 órakor
A közmeghallgatás helyszíne: 3893 Mogyoróska, Fő út 58.
(Községháza nagyterem)
MEGHÍVÓ
Mogyoróska Község Önkormányzatának Képviselő-testületét a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. §-ában biztosított jogkörömben eljárva nyilvános képviselő-testületi ülésre összehívom és arra tisztelettel MEGHÍVÓM
Az ülés időpontja: 2018. december 10. (Hétfő) du. 1300
Az ülés helyszíne: 3893 Mogyoróska, Fő út 58. (az önkormányzat hivatali helyiségében)
Az ülés várható időtartama: 1 óra
Képviselő-testületi ülés
M E G H Í V Ó
Mogyoróska község Önkormányzat Képviselő-testületét az 2011. évi CLXXXIX. törvény 45.§.-ában foglalt jogkörömben Képviselő-testületi ülésre összehívom, és arra tisztelettel
M E G H Í V O M
Az ülés időpontja: 2018. október 29. (hétfő) du.: 1500
Az ülés helye: Mogyoróska Fő út 58. (Község háza)
Kutak vízjogi üzemeltetéséről fennmaradásáról, létesítéséről és megszüntetéséről
A vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) alapján a települési önkormányzat jegyzőjének engedélye szükséges olyan kút létesítéséhez, üzemeltetéséhez, fennmaradásához és megszüntetéséhez, amely a következő feltételeket együttesen teljesíti:
továbbFALUGYŰLÉS! 2018. október 19. (péntek)
MEGHÍVÓ!
Mogyoróska Község Önkormányzatának Képviselő-testülete meghívja Önt a „Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő– és munkagépek beszerzése” című, VP6-7.2.1-7.4.2-16. kódszámú pályázat megvalósításával kapcsolatos