• 14
  • 13
  • 2
  • 10

Mogyoróska lett a legszebb

 

Mogyoróska lett a legszebb

Hegyek, erdők és várak ölelésében fekszik a kicsinyke zempléni falu.

Mogyoróska. Mogyoróska a legszebb fekvésű település. Egyelőre megyénk benevezett települései között nyerte el a kitüntető címet a zempléni hegyekben meghúzódó kicsinyke falu, de a küzdelem folytatódik, Mogyoróska az országos versenyen is megméreti magát. Az egyik internetes portál kezdte el keresni hazánk legszebb fekvésű faluját. Az első fordulóban minden megyéből 3-3 település vett részt a szavazáson, azaz összesen 57 falu vágott neki a játéknak. Az indulókat a megyei közgyűlések munkatársai és turisztikai szakemberei javasolták. A játékban csakis falvak szerepelhettek, városokat nem lehetett nevezni.

Borsod-Abaúj-Zemplénből Égerszög, Hejce és Mogyoróska indult el a versenyben, utóbbi kapta a legtöbb szavazatot. De Hejcének sem kell szégyenkeznie, mivel csupán 7 szavazattal maradt le Mogyoróska mögött.

 

Szinte érintetlen

„Mogyoróska szinte még érintetlen természeti szépségű környezetben, a vadregényes Zempléni-hegység szívében helyezkedik el. Falunkra a zempléni hegyvidék második legmagasabb hegye, a Magoska tekint le, panorámáját a falut körülölelő hegyek, erdőségek és a Regéci vár látképe adja.” Így hirdeti magát az interneten a település egyik vendégháza.

Mogyoróska polgármestere, Hegedűs Zoltán rendkívül büszke a megyei győzelemre, és abban reménykedik, hogy ez talán segíti őket céljaik elérésében, a turizmus fellendítésében. Megtudjuk, Mogyoróskának hivatalosan 82 lakója van, de életvitelszerűen 50-en élnek itt. Többnyire nyugdíjasok, a fiatalabbak az önkormányzatnál dolgoznak, 1-2 ember vállalkozóknál. A falu gyönyörű fekvésének köszönheti, hogy az üresen maradt házak nem mennek tönkre, mert azokat a városokban lakó emberek megveszik, szépen rendbe teszik és rendben tartják, úgynevezett üdülőházzá alakítják. Ez pedig jó példát mutat a helyieknek is, hiszen így ők sem hanyagolják el házukat, portájukat.

Gyakran járnak erre turisták, bár az utóbbi években kicsit megcsappant a számuk, jegyzi meg a polgármester. Itt halad át az Országos Kéktúra útvonala, de sokfelé lehet innen kirándulni. Hiszen közel a Regéci vár, Telkibánya és a Boldogkői vár is. Pihenőkkel és esőbeállókkal ellátott turistaút köti össze Mogyoróskát Baskóval és Újhutával. A falu két tanösvénye is a kirándulókért épült. Az egyik az önkormányzaté, 600 méter hosszú, a másik az erdőbirtokosságé, ami egy kilométeres szakasz. A mogyoróskai vendégházak pedig szállást és pihenést nyújtanak az erre járóknak. A polgármester jelezte, szeretnének kialakítani egy turisztikai látogatóközpontot is, csupán a pályázati pénz hiányzik hozzá. ÉM-HE

Számtalan kirándulási lehetőség várja a vendégeket.

                                                                       Hegedűs Zoltán

Számokban

A megyénkbeli települések valamelyikére összesen 18 481-en szavaztak, a voksok 42 százalékát, egész pontosan 7672 szavazatot kapott Mogyoróska. Ezzel a zempléni település lett megyénk legszebb fekvésű falva. A nyertes mögött egy hajszállal, 7 (!) szavazattal lemaradva második lett Hejce. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára, 3144 szavazattal, Égerszög állhatott fel.

A verseny folytatódik

Az ország legszebb fekvésű településéért folyó küzdelem második fordulóját várhatóan október első hetében, azaz a napokban indítja el az internetes portál. Ide minden egyes megye legjobbja, azaz 19 falu kerül. A végszavazás első három helyezettjéről pedig helyszíni riport készül majd. A játék célja, hogy az olvasók és szavazók megismerjenek olyan falvakat is, amelyek nincsenek benne a magyarországi turizmus fősodrában.

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

#2 - Farkas Csaba2016.10.13. 16:03

Bocsánat "Farkas" Csaba

#1 - Farkad Csaba2016.10.13. 16:01

Hogyan tudok szavazni?Nem találok az origo linkben ilyen lehetőséget...